A Kallódó herceg

Gyermeki lélekkel kívánni...

Gondolkoztatok már azon miért teljesültek álmaink gyermekként?!

Mert ártatlan, félelemtől mentes szívvel és lélekkel kívántunk. Nem féltünk, hogy mi lesz ha nem kapjuk meg, hisz esténként tündérmeséket olvastak nekünk, később már mi olvastuk és ott a hercegnő mindig megkapja amire vágyik. Az álomkastélyt, a szőke herceget, a gazdagságot egy szóval MINDENT!

Gyermekként nem féltünk semmitől, hisz szüleink fogták a kezünk és még egy-egy csínytevés után is ott voltak, hogy "megmentsenek", kihúzzanak minket a kalamajkából. 

Nem kellett aggódni a holnap miatt, nem kellett félni a bukástól, csak őszintén hinni, hogy megkapjuk azt a babát a Jézuskától! És karácsonykor ott is volt a fa alatt. Miért?! Mert tiszta szívvel, őszinte gyermeki hittel, félelmek nélkül kértük és hittük, hogy meg is kaphatjuk!

Hittünk a csodákban!

Úgy gondolom ezt a gyermeki énünket kell újra megtalálnunk és becsempészni a mindennapokba.

Merjük félelem nélkül, őszintén, tiszta szívből kérni amire vágyunk és nem lesz más lehetősége az életnek, mint megadni nekünk!

Nem egyszerű, mert nem az! Már nem vagyunk gyerekek és nagyon sokan feladták, hogy őszintén higgyenek a csodákban. Pedig csodák igenis vannak! Ott van a csoda minden ártatlan gyermek tekintetében. Csodák léteznek csak a mindennapi mókuskerék kiölte belőlünk, mert minden egyes nap aggódunk a munkánkért, a családunkért, a szeretteinkért. 

Csak próbáljunk meg egy napig nem aggódni, nem a rossz dolgokra összpontosítani. Csak egy napig élvezzük az életet, vegyük észre az apró szépségeket a napunkban... A napsütést, a madarak csicsergését, a ránk mosolygó pénztárost a boltban... Kis apróságok, melyekkel naponta találkozunk, de vélt vagy valós gondjaink miatt ezeket észre sem vesszük! Pedig minél több ilyen pillanatot sikerül elkapnunk, legalább ennyi csodás dolgot be is fogunk vonzani életünkbe! 

És mi ez ha nem csoda?!

Mindenkinek jár a "boldogan éltek..."

Úgy gondolom mindenkire vár egy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Viszont, mivel az életünkben nem mennek olyan kiszámíthatóan a dolgok, mint a mesékben, ezért keményen meg kell dolgozunk minden egyes nap a mesés, boldog befejezésért. 

Teljes egészében alakíthatjuk életünk meséjét, csak rajtunk áll, hogy miként! 

El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk rá, és nem szabad, hogy ez a hit, akár egy percre is meginogjon. Szüntelenül hinni kell a happy end-ben, a szerelemben, a csodákba és abban, hogy az álmaink igenis teljesülhetnek és ránk is vár valahol egy szőke herceg, aki kész megküzdeni a sárkánnyal vagy csak arra vár, hogy csókjával felébresszen... 

Nekünk is jár a "boldogan éltek, míg meg nem haltak". 

Ehhez semmiféle kétség sem fér!

 

Már azt hitted...

Néha mikor már azt hiszed lelked és szíved is jól van, valami felsőbb erő figyelmeztet, hogy bizony nem vagy még rendben, mert egy váratlan pillanatban összetörsz.

Összetörsz, sírsz szobád magányában és keresed a válaszokat, az okokat és a megoldást. De nem jön válasz, nem jön magyarázat sem a megoldás... csak a könnyeid.

Nincs butább teremtménye az Úrnak, mint egy okos nő, ha szerelmes.”

És milyen nagy igazság, hogy aki a legboldogabbá tesz, az tud a legszomorúbbá is tenni...

Soha ne feledd amit folyton ismételgetek magamnak én is: "Nem számít, mennyire erősen gyászol a szíved, ha képes vagy továbbra is hinni, akkor előbb-utóbb valóra válnak az álmaid." (Hamupipőke)

Miért hitted azt, hogy ő más lesz?! Mert azt mondta?!

Nem, mert valóban más volt. Máshogy dobogott a szíved mikor rá néztél, mikor meghallottad a hangját, vagy csak rá gondoltál! És mindezek még mindig igazak mindennapjaidra! Ugyan nem látod őt, nem hallod a hangját, de minden mozdulata, a hangja, a vonásai beleégtek elmédbe, szívedbe és mikor felidézed ezeket, hevesebben ver a szíved. Ha csókjára, érintésére gondolsz még így a távolból is beleremegsz és pillangók repkednek gyomrodban.

Miért csak ennyit kaptál belőle?! Miért hitette el veled, hogy ő most már örökre itt lesz?! Miért hagyta, hogy ezt te elhidd?! Miért voltál olyan buta, hogy így beleszerettél?! Miért?! Miért járt nektek csak ilyen rövid idő?! Miért tudott ő rögtön egy másik kapcsolatba ugrani, amivel végképp összetörte a szíved?! Miért hazudott, hogy az a másik, aki most a te helyed tölti be szívében nem jelent már semmit?! Mi történt, amiért ezt tette veled?! Nem is szeretett?! Minden szava hazugság volt?! Tudod és érzed, hogy nem, csak nem érted mi történt, amiért ellökött magától... Az a bizonyos másik, akivel már csak „marakodnak”?!

És miért szereted még őt mindig?!

Haza talál a szív?!

"Egyszer kinősz majd az olcsó macsókból…
Egyszer majd megérted, valami igazira vágysz, nem csak egy üres, jól öltözött felszínre, egy elsuhanó álomképre.
Egyszer majd a szó kevés lesz, egyszer majd csak a tettek beszélnek. Nem fogsz már hinni egy csábos mosolynak, csak annak, amikor valaki eléd áll és azt mondja: téged akarlak.
Kézen fog és magához húz, és most először nem foszlik semmivé, amikor átöleled. Akkor sem, amikor úgy érzed a legrosszabb önmagad bújt elő belőled, s a káosz közepén lehunyod a szemed. Ha kinyitod, ő még mindig ott lesz. Egyszer majd valaki… maradni fog. Valaki, aki nem ijed meg az élettől, a szerelmedtől. Aki a támaszod lesz, a társad, a szeretőd, a csapattagod, a legjobb barátod. Egyszer majd valakivel szinte eggyé válsz, egyszer majd a szíved... haza talál."

Az én szívem haza talált... Haza talált, majd kilakoltatták. Két hónapja sajog.

Nyár végén olyan boldogságban volt részem, amelyről sokan csak álmodnak. Elkábított, azt hittem, hogy végre ő maradni fog. Maradni örökre! Egy társ, egy barát, egy szőke herceg, aki királynőként bánt velem. Aztán váratlanul kidobott a szívéből, az életéből. Lerombolta álmaim és vágyaim. Azt mondta ő más, de mégis úgy lépett le, és úgy taszított a földre, mint a többi semmirekellő a múltamból. És az a legrosszabb, hogy nem tudom miért tette! Elhittem, hogy ő most tényleg más lesz... hiba volt?!

Vajon léteznek a világban tökéletes dolgok? Kiskoromban mindig mesebeli életről álmodoztam, és teljesen biztos voltam abban, hogy előbb-utóbb meg is fogom teremteni magamnak. Álomkarrier, a szőke herceg, magazinokba illő otthon; tudod, ahogy mindenki elképzeli a jövőjét fiatalon.

Aztán jön valaki, akivel azt hiszed mindezt elérheted, ám végül sárba tiporja álmaid és te még annyit sem érdemelsz, hogy elmondja miért tette! Fáj a szíved, mint még soha és képtelen vagy őt elfelejteni vagy tovább lépni!

Mindenki arról álmodozik, hogy egy napon belép egy férfi, aki meglátja bennük az igazi nőt, az érzéki asszonyt, a hűséges társat, a megértő barátnőt... „

Ők mindig mások...

Hogyan álljunk fel a padlóról?!

Nem tudom. Adhatnék most tanácsokat, de nem teszem, mert mindenki máshogy dolgozza fel az őt ért árulást és csalódást, szóval, nem kezdek felesleges okoskodásba, de egy valami biztos! Újra meg kell találni büszkeségünket, önbecsülésünket és fel kell állni! Akármilyen nehéz is.

Tudom, hogy a szív ilyenkor tele van keserűséggel, bánattal, de nem szabad a földön, sárban fekve maradni! Ez a legrosszabb amit tehet egy magára valamit is adó hercegikszasszony!

Érdemes szem előtt tartani, hogy hercegeinket nem érdekli a mi szenvedésünk. Ők hamar túllépnek és másban keresik azt, amit tőlünk 100%-ban megkaptak volna. Nekik a „szeretlek”, a „szükségem van rád” és a hasonló nagy szavak nem azt jelentik, mint nekünk. Tisztelet persze a kivételnek!

Ők ezekkel a szavakkal könnyen dobálóznak amíg meg nem kapják, amit akarnak... utána pedig alattomos módon tovább állnak és új hercegnőt keresnek! Nem tudjuk és nem is akarhatjuk megváltoztatni őket!

Amelyik herceg azt mondja, hogy ő más mint a többi, na azt el ne hidd!!! Soha! Én mindig itt bukok el... mindig elhiszem! Az én szép szőkémnek is elhittem és egy ideig egész jól játszotta a „mást”. Aztán kiderült, hogy semmivel sem jobb, sőt talán rosszabb!

Ők igazi macsók és lássuk be ostobák! A végén mindig rájönnek mit, illetve kit engedtek vagy az én esetemben löktek el maguktól!

Az enyém elveszítette azt a nőt, aki úgy szerette, mint még senki. Aki nem egy „tipikus” tucat nő volt, hisz nem hisztizett, türelmesen várt rá, éjjel fél 11-kor vacsit főzött neki (ezek közül egyik sem volt eddig jellemző rám. Hisztis vagyok, türelmetlen, és soha senkinek nem álltam neki az éjszaka derekán vacsorát készíteni). Aki nő létére imádja a South Parkot, akivel együtt lehet nevetni és mindenben támogatta és minden nehézség ellenére szeretettel kitartott volna a hülye szőke feje mellett! Őszinte, kedves, megértő volt és rajta kívül már senkit nem akart. Mellette érezte, hogy révbe ért!

De úgy tűnik néha ez sem elég! Más herceg ezekért a tulajdonságokért, és dolgokért egy nőben ölni tudna. Ő meg galád áruló módjára lelépett...

 

És mindezek ellenére Hiányzol (...), ez olyan nem tudok enni, nem tudok aludni, már lassan nevetni is elfelejtek nélküled dolog, és komolyan úgy érzem, hogy amikor elmentél, magaddal vitted a szívemet.”

Az ünnepek ünnepe

Közeledik az ünnepek ünnepe. Karácsony!

December elején minden város fényárban úszik, az üzletek ünneplőbe öltöznek. Szomorú, hogy az évek során ez az ünnep elvesztette kissé „varázsát”. Értem ezalatt, hogy ebben az anyagias világban mindenki arra helyezi a hangsúlyt, hogy drága ajándékokat vegyen, az üzletek áruhitellel kecsegtetnek és az emberek pedig még bele is ugranak ezekbe.

Pedig ez az ünnep nem erről kell, hogy szóljon. Ez a szeretet, a megbocsátás ünnepe kellene, hogy legyen.

Épp ezért nem kell méregdrága ajándékokkal elhalmoznunk egymást, nem kell adósságba vernünk magunkat, csupán csak legyünk szeretteinkkel, üljünk békességben a szépen feldíszített fa alatt és szeressük egymást. A mai rohanó világban, mikor minden az okos telefonokról, és a különböző high-tech kütyükről szól, megfeledkezünk a legfontosabbról, hogy leüljünk, lelassuljunk és eltöltsünk egy estét családunkkal, szeretteinkkel, elfogyasszunk együtt egy kellemes vacsorát és beszélgessünk telefonok, tabletek nélkül. Nekem ez a karácsony. Nem a drága ajándékok.

Mindemellett az ünnep remek alkalom a hitre.

Én hiszem, hogy léteznek karácsonyi csodák! Miért ne léteznének?! A karácsony a legmegfelelőbb nap a csodákra, hisz minden ünnepi díszbe öltözik! Nincs még egy ilyen ünnep, mikor fényárba öltöznek metropoliszok, üzletek, utcák. Miért nem öltöztethetnénk ünneplőbe és fényárba szívünket, hogy higgyünk és utat engedjünk a csodáknak.

A karácsony a csodák ideje! Higgyen hát mindenki benne és megérkezik!

Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

Minden héten van egy nap...

Megfigyeltem, hogy minden héten van egy nap az életemben, amikor úrrá lesz rajtam a mélabú, a bánat, a félelem és a negatív gondolatok! Ez ma az a nap!

Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen csak elhagy a hitem és csak sírnék szobám magányában.

Ilyenkor nem megy a pozitív gondolkodás, nem megy a mosolygás. Csak arra tudok gondolni, hogy mennyire elcseszett az életem, a barátaimmal is rossz dolgok történnek és ehhez még hozzá jön a szexi szőke árulása is, ami nehéz súlyként nehezedik szívemre. Még mindig!!!

Ezeken a napokon egyszerűen nem vagyok képes hinni saját erőmben, a felhők közül kikandikáló napban... semmiben! A bánat és csalódottság lesz rajtam úrrá.

Tömegével özönlenek a gondolatok a fejembe és nem tudom megállítani őket! És ezek a gondolatok nem jó gondolatok! Egy idő után a pánik érzése fog el, hogy ez most már mindig így lesz, soha nem ragyog fel újra a nap életem egén... Ez a tipikus „nekem soha semmi nem sikerül” és „én miért nem lehetek boldog azzal, akit szeretek” érzés és hangulat uralkodik elmémen.

Nem szeretem ezeket a napokat!

Ilyenkor úgy érzem magam, mint aki folyamatosan az árral szemben úszik, nem pedig az árral. Mint, aki elesett és átment rajt egy vonat, a gázolás után pedig magatehetetlenül fekszem kilapítva a síneken és nem segít fel senki, mindenki csak átlép rajtam és szánakozó tekintettel néz vissza rám.

A némaságra ítélt szerelem

Az élet legnagyobb kínszenvedése a némaságra ítélt szerelem. Szeretni valakit és nem tudni beszélni vele, egyenlő az őrülettel.”

Pontosan ezt éled át két hónapja...

Nem is igazán érted, hogy te, aki nem bírod a bizonytalanságot, az elvarratlan szálakat, hogy lehetsz még épelméjű?!

Némaságra ítélt szerelem. Ez mennyire találó megfogalmazása mindannak amin épp átmegyek és mentünk már át bizonyára mindannyian.

Mikor megőrjít, hogy nem tudod mi van vele, nem hallod a hangját, nem számol be este a napjáról és te sem mondhatod el neki a tiéd. Egyszerűen nem vagy a mindennapjai, az élete része, pedig mindennél jobban ezt szeretnéd. Az élete része lenni.

Egy új életet élni, vele! Együtt építeni és együtt dolgozni a közös meséteken.

Amíg nem tapasztalod meg a „némaságra ítélt szerelmet” elképzelni nem tudod, hogy ez az élet legnagyobb kínja. Amint úgy hozza a sors és egyszer részese leszel rájössz, hogy valóban nincs ennél kínzóbb, gyötrőbb és fájóbb szenvedés az életben.

Az élet igazi nagy próbatétele, mikor mindennek ellenére mégsem adod fel álmaid és tiszta szívvel képes vagy továbbra is hinni.

Ne feledjétek, bármilyen kilátástalan is jelen pillanatban életetek, a hiteteket sosem szabad elhagyni. Minden egyes nap hinni kell és tudni, hogy amiben igazán hiszel az eljön hozzád, mert minden lehetséges annak, aki hisz.

 

Ha valakit őszintén szeretsz, ha figyelsz rá, ha szívetek együtt dobban, akkor minden megváltozik, minden más. Bár a világ körülötted nem változik, te mégis egészen mást látsz, mást hallasz, mást érzel. Jóval többet, sokkal szebbet. Mert már nem a magad zárt, talán önző világából nézed. Kiléptél onnan, mert valaki hívott. Kiléptél, mert már Ő a fontos. Kiléptél, hogy már érte élj.”

Két szívdobbanás közt...

Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet.”

Megfoganunk, majd édesanyánk először hallja meg szívünk dobbanását egy műszernek hála.

Ezekre az időkre mi nem emlékezünk, csak szerető édesanyánk elmeséli nekünk milyen volt az a pillanat, amikor megtudta, hogy szíve alatt hord minket. Milyen volt az a pillanat mikor egy ultrahangos felvételen először látott meg minket, először hallotta szívünk dobbanását, először érezte, hogy megmozdulunk...

Aztán megszületik szüleink csodája... Kezdetét veszi egy új élet. Egy új tündérmese. Cseperedünk, tanulunk, szerelembe esünk újra és újra... Újra és újra dobban egyet a szívünk a herceg láttán...

Aztán jön Ő! És máshogy dobban meg a szív... Ezt a szívdobogást eddig még nem tapasztaltad. Ez valami más. Máshogy dobog, máshogy veri az ütemet. Érzed, hogy eddigi életed értelmet nyert, kezded tisztán látni a jövőd... Vele!

Kell neked testestől-lelkestől, hisz ő az akitől máshogy ver a szíved.

Múltad minden mozzanata értelmet nyer, hisz ezek vezettek el hozzá. Hirtelen szépnek látod a világot, boldog vagy, neked és nektek kel fel reggel a nap, neked és nektek ragyognak a csillagok, hirtelen minden új értelmet nyer!

Ő szíved és álmaid szőke hercege! Érte élsz és érte akarsz élni, hisz soha eddig nem ismerted szíved e titkos ütemét...

Idővel minden könnyebb

Idővel minden könnyebb lesz. Haragod csitul, csalódottságod enyhül, életkedved és életerőd kezd visszatérni.

Már látod az élet napos oldalát is, nem csak a szűnni nem akaró viharfelhőket életed egén.

Visszanyered hited, reményed egy igazi tündérmeséhez. Minden egyes napod a hit szellemében telik és ez erőt ad viharodban.

Nem értem, miért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha aztán nem engedi, hogy együtt legyünk.”

Ez a kérdés hányszor felmerült bennem az utóbbi időben?! Képtelen vagyok magyarázatot találni rá. Biztos, hogy valami terv része, de milyen tervé?! És miért?!

És vajon mikor tudjuk meg mi is a terv?!

Mennyivel könnyebb lenne életünk ha beleláthatnánk az isteni tervbe.

Azt mondják az életünk előre meg van írva... Vajon tényleg így van?! Vagy léteznek olyan helyzetek mikor alakíthatunk életünk meséjén és más irányt vehet, mint az előre megírt forgatókönyv?! Vagy az Úr látja esetleg erőfeszítéseinket és vágyainkat, ezért hajlandó kisit átírni az előre megírt mesénket?!

Mennyivel könnyebb lenne minden ha ezeket a kérdéseket valaki megválaszolná nekünk.