Már azt hitted...

Néha mikor már azt hiszed lelked és szíved is jól van, valami felsőbb erő figyelmeztet, hogy bizony nem vagy még rendben, mert egy váratlan pillanatban összetörsz.

Összetörsz, sírsz szobád magányában és keresed a válaszokat, az okokat és a megoldást. De nem jön válasz, nem jön magyarázat sem a megoldás... csak a könnyeid.

Nincs butább teremtménye az Úrnak, mint egy okos nő, ha szerelmes.”

És milyen nagy igazság, hogy aki a legboldogabbá tesz, az tud a legszomorúbbá is tenni...

Soha ne feledd amit folyton ismételgetek magamnak én is: "Nem számít, mennyire erősen gyászol a szíved, ha képes vagy továbbra is hinni, akkor előbb-utóbb valóra válnak az álmaid." (Hamupipőke)

Miért hitted azt, hogy ő más lesz?! Mert azt mondta?!

Nem, mert valóban más volt. Máshogy dobogott a szíved mikor rá néztél, mikor meghallottad a hangját, vagy csak rá gondoltál! És mindezek még mindig igazak mindennapjaidra! Ugyan nem látod őt, nem hallod a hangját, de minden mozdulata, a hangja, a vonásai beleégtek elmédbe, szívedbe és mikor felidézed ezeket, hevesebben ver a szíved. Ha csókjára, érintésére gondolsz még így a távolból is beleremegsz és pillangók repkednek gyomrodban.

Miért csak ennyit kaptál belőle?! Miért hitette el veled, hogy ő most már örökre itt lesz?! Miért hagyta, hogy ezt te elhidd?! Miért voltál olyan buta, hogy így beleszerettél?! Miért?! Miért járt nektek csak ilyen rövid idő?! Miért tudott ő rögtön egy másik kapcsolatba ugrani, amivel végképp összetörte a szíved?! Miért hazudott, hogy az a másik, aki most a te helyed tölti be szívében nem jelent már semmit?! Mi történt, amiért ezt tette veled?! Nem is szeretett?! Minden szava hazugság volt?! Tudod és érzed, hogy nem, csak nem érted mi történt, amiért ellökött magától... Az a bizonyos másik, akivel már csak „marakodnak”?!

És miért szereted még őt mindig?!