„Az élet legnagyobb kínszenvedése a némaságra ítélt szerelem. Szeretni valakit és nem tudni beszélni vele, egyenlő az őrülettel.”

Pontosan ezt éled át két hónapja...

Nem is igazán érted, hogy te, aki nem bírod a bizonytalanságot, az elvarratlan szálakat, hogy lehetsz még épelméjű?!

Némaságra ítélt szerelem. Ez mennyire találó megfogalmazása mindannak amin épp átmegyek és mentünk már át bizonyára mindannyian.

Mikor megőrjít, hogy nem tudod mi van vele, nem hallod a hangját, nem számol be este a napjáról és te sem mondhatod el neki a tiéd. Egyszerűen nem vagy a mindennapjai, az élete része, pedig mindennél jobban ezt szeretnéd. Az élete része lenni.

Egy új életet élni, vele! Együtt építeni és együtt dolgozni a közös meséteken.

Amíg nem tapasztalod meg a „némaságra ítélt szerelmet” elképzelni nem tudod, hogy ez az élet legnagyobb kínja. Amint úgy hozza a sors és egyszer részese leszel rájössz, hogy valóban nincs ennél kínzóbb, gyötrőbb és fájóbb szenvedés az életben.

Az élet igazi nagy próbatétele, mikor mindennek ellenére mégsem adod fel álmaid és tiszta szívvel képes vagy továbbra is hinni.

Ne feledjétek, bármilyen kilátástalan is jelen pillanatban életetek, a hiteteket sosem szabad elhagyni. Minden egyes nap hinni kell és tudni, hogy amiben igazán hiszel az eljön hozzád, mert minden lehetséges annak, aki hisz.

„Ha valakit őszintén szeretsz, ha figyelsz rá, ha szívetek együtt dobban, akkor minden megváltozik, minden más. Bár a világ körülötted nem változik, te mégis egészen mást látsz, mást hallasz, mást érzel. Jóval többet, sokkal szebbet. Mert már nem a magad zárt, talán önző világából nézed. Kiléptél onnan, mert valaki hívott. Kiléptél, mert már Ő a fontos. Kiléptél, hogy már érte élj.”